HTML

United Blog

1956 február 6. emlékére
Man United hírek röviden.
ManUtdFanatics.com info itt.

Friss topikok

2008.03.29. 13:20 Tazo

Neville már a Villa ellen is játszhatott volna

Sir Alex Ferguson nyilatkozatának köszönhetően most már tudni lehet, hogy a United csapatkapitánya, Gary Neville miért hagyta ki a tartalékcsapat csütörtöki meccsét. Fergie ugyanis elmondta, hogy 33 éves játékosának nagy esélye volt az első csapat keretébe való bekerüléshez, s ezért nem kívánta pályára küldeni a fiataloknál.

Ennek ellenére Gary mégsem lett nevezve a Villa elleni bajnokira, így a védő ezen a héten mondhatni két ló közé esett. Persze ettül függetlenül nagy öröm lehet ez mindenki számára, hiszen mint azt Sir Alex is megerősítette Neville jó úton halad affelé, hogy visszatérjen a Vörös Ördögök első csapatában is.



"Gary nagyon jól dolgozott ezen a héten. Tulajdonképpen minden Wesen múlt, hiszen ha nem megfelelő állapotban tért volna vissza a válogatottól, akkor őt játszattam volna szombaton. Ezért nem szerepelt a tartalékoknál sem." - mondta Sir Alex

Mivel tehát Nevillet nem nevezte Ferguson Martin O'Neill fiai ellen, a csapatkapitány készülhet a tartalékcsapat hétfői rangadójára a Newcastle ellen.

"Gary nagyon szépen fejlődik. Egész héten velünk edzett, ráadásul egészen jó minőségben és erőben végezte a dolgát. A visszatérése már nagyon közel van."

5 komment


A bejegyzés trackback címe:

https://united.blog.hu/api/trackback/id/tr73401856

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

cccp23 2008.03.29. 13:59:15

Én mondtam, amikor megláttam, hogy nem játszott a reserve csapatban, hogy sztem ezért nem játszott. Kár, hogy nem ül le legalább a padra... :S

dean 2008.03.29. 14:31:53

azért nem ül le mert nem akarja elvenni más elől a helyet mert ha valaki megsérül az elején nem biztos hogy végig birná a meccset.
sztem a roma ellen amikor 7 cserét lehet nevezni akkor már ott fog ülni a padon.

cccp23 2008.03.29. 15:01:31

Logikus amit mondasz. Én is remélem, hgoy ott lesz majd a Roma ellen. Ezért is jó, hogy jövőre a PL-ben is már 7 játékos ülhet majd le a padra. A fiatalokat is sokkal könnyebb lett volna beépíteni idén, ha így lett volna. Pl ha a csapat már vezet 3-0ra, símán be lehetett volna küldeni Simmo-t és Pique-t, sőt, mostmár megkockáctatom: Welbeck-et is. Csak hát a meccs kezdetekor ki tudja, hogy mi lesz. Csak a legjobb, legtapasztaltabb játékosokat rakhatod a padra.

robika911 2008.03.29. 16:24:46

következő idénytől már 7 csere lehet a padon???
ezt nem is tudtam, de jó hír

cccp23 2008.03.30. 01:23:32

Én ugy tudom, hogy igen. Kb novemberben döntöttek róla.
süti beállítások módosítása