
Talán ez volt a két rivális utóbbi mérkőzései közül a legszorosabb. Beniteznek ez volt az első Premier Ligás éve, valamint ezen a találkozón tért vissza 8 hónapos eltiltásából Rio Ferdinand is. Az összecsapáson végig nagy küzdelem dúlt, Mikael Silvestre góljára aztán John O'Shea szerencsétlen öngóljával reagált a Pool, majd a hajrában ismét betalált a francia bekk - ezt követően nem esett találat, így a United megérdemelten gyüjtötte be a 3 pontot.
2004-05: Liverpool 0 Manchester United 1
Wayne Rooney ekkortájt igazolt az Evertontól Manchesterbe, így várható volt, hogy a Pool szurkolói még inkább ellenséges fogadtatásban részesítik az ífjú világsztárt. Minden így is történt, de Wazza stílusosan válaszolt a publikumnak: gólját követően csendre intette a hazaiak legvérmesebb szurkolóit, a Kop-ot. A későbbiekben Roy Keane is megdolgoztatta még Pepe Reinát, de végül Rooney találata döntött. (ez volt egyébként Keano utolsó MU-s meccse)
2005-06: Manchester United 1 Liverpool 0
A korábbi Anfield Roadon játszott összecsapást követően mindenki lendületesebb találkozóra várt, és a sérülésekkel súlytott Manchester kicsit gyengébben is szerepelt - a vendégek viszont nem tudták kihasználni gólhelyzeteiket. Louis Saha becserélése viszont felpörgette a United játékát, majd a 90. percben egy Ryan Giggs szabadrúgást követően Rio Ferdinand fejelt Reina kapujába. Az angol védő ezt követően sebesen a Stretford End elé rohant és ott éltette magát, a stadion pedig majdnem "felrobbant". Gary Neville egyébként Rioval ellentétesen inkább a vendégek rajongóihoz rohant ünnepelni a győzelmet, később ezért a United csapatkapitányát meg is büntették.
2006-07: Manchester United 2 Liverpool 0
A United kirobbanó formában készült a Pool elleni meccsre, és minden fogadóiroda sima hazai győzelemre tippelt. Az 500. mérkőzését ünneplő Paul Scholes találatával vezetést is szerzett a United, majd a második félidő vége felé Rio Ferdinand egy pompás visszacselt követően lőtte ki a jobb felső sarkot - beállítva ezzel a találka végeredményét. Olyannyira könynedén nyerte a találkozót a United, hogy ezt követően mindenki a bajnoki cím elhódításáról beszélt.
2006-07: Liverpool 0 Manchester United 1
Ezután a márciusi nap után már szinte biztosnak tűnt a klub 16. bajnoki címének elhódítása. Az előző héten a Barcát verő Liverpool lendületesebben játszott, de Bellamy és Crouch is kihagyta helyzeteit. Később Agger buktatta Sahát a 16oson belül, de nem ítéltek büntetőt, majd Xabi Alonso megütéséért Paul Scholest leküldték a pályáról. A 90. percben a bal szárnyon Ronaldo kezdett cselezgetésekbe, majd felrúgták. A szabadrúságt követően John O'Shea passzolt a Liverpool kapujába, eldöntötte ezzel a találkozót.
2007-08: Liverpool 0 Manchester United 1
Na és igen itt van a két csapat legutóbbi összecsapása. Carlitos jutatta vezetéshez a Vörös ördögöket, majd később Rooney is növelhette volna az előnyt, de végül az argentin támadó találata döntött. Hogy vajon milyen lesz a mostani derbi? Bizonyára óriási csata lesz, és az sem elképzelhetetlen, hogy mindössze egy gól fog dönteni. Talán Rio ismét borsot tör az ősi rivális orra alá?
Ajánlott bejegyzések:
A bejegyzés trackback címe:
Kommentek:
A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.
RedDevil 2008.03.21. 13:26:24
koska · http://www.united.blog.hu 2008.03.21. 13:27:09
balázs 2008.03.21. 13:51:30
04/05 Liverpool - Manchester united 0-1
05/06 Liverpool - Manchester United 0-0
05/06 Manchester United - Liverpool 1-0
06/07 Manchester United - Liverpool 2-0
06/07 Liverpool - Manchester United 0-1
07/08 Liverpool - Manchester United 0-1
07/08 Manchester United - Liverpool ?-?
Szabi7 2008.03.21. 14:49:30
bodorgi 2008.03.21. 15:51:19
El se hittem, amikor jött és befejelte...:D:D:D:D
természetesen a későbbi vonatal mentem haza...kb. 10 percig ordítottam és őrjöngtem....
bodrogi 2008.03.21. 15:52:33
Wazza 2008.03.21. 16:06:15
CanTiii19 2008.03.21. 17:08:06
anderson oliveira 2008.03.21. 17:27:51
sam 2008.03.21. 19:47:09
Márkó 2008.03.21. 20:14:10
Liverpool jobb volt rúgott egy les gólt... Giggs-t a 90.percben viszránotta valaki, Ronaldo izomból kapuraküldte kipatant O'Shea pedig belőtte:D
one united88 2008.03.21. 20:26:12
ha vkinek van vmi ötlete, azt nagyon szívesen fogadnám
Zoli 2008.03.22. 00:52:06
Egy igazi fanatikus haza tér az üzleti útjáról, elmúlasztotta a kedvence hétvégi derbijét, de felvételről megszeretné nézni. TV-t be sem kapcsolta egész nap, nehogy megtudja az eredményt; jéghideg sör, szotyi minden elő van készítve, de azért még a szomszédjához becsönget:
-Jó napot, nézze a következő a helyzet: hétvégén nem tudtam megnézni a meccset, de most felvételről megfogom, és elnézést kérek, az esetleges üvöltéseimért, tudja sokat jelent nekem a csapat, és ez egy nagyon fontos meccs volt..
-Hja.. semmi baj..
-Köszönöm a megértését, és mégegyszer elnézést.
Emberünk rohan felfele a lépcsőkön, épp menne be a lakásába, mikor a szomszéd utána kiált:
-DE ÚGYIS 2-0 VOLT AZ EREDMÉNY!!!
xD
one united88 2008.03.22. 12:05:55