Fulham 0 - 3 Manchester United
Gólok: Hargreaves, Park, Davies(öngól)
A Manchester United már a keddi, Lyon elleni Bajnokok Ligája mérkőzésére tartalékolt, ugyanis a kezdőcsapatban sem Cristiano Ronaldo, sem Wayne Rooney nem kapott lehetőséget. A mérkőzés jó iramban kezdődött, mindkét csapat megküzdött minden egyes labdáért, és lehetőségek is adódtak a kapuk előtt: Tévez lövése jelentett veszélyt a vendégek oldalán, míg Danny Murphy löketét Van der Sarnak kellett kitolnia nagy bravúrral a jobb sarokból. A félidő közepén Nani vette célba Niemi kapuját, és csak centikkel süvített el a labda a jobb kapufa mellett. Az első negyedóra végén Owen Hargreaves csavart védhetetlenül a hazaiak kapujába egy 19 méteres szabadrúgást. Az angol válogatott középpályásnak ez volt az első találata a „vörös ördögök” színeiben. A manchesteriek a félidő utolsó percében megduplázták előnyüket, Pak Dzsi-Szung vette be fejjel a londoniak hálóját. A 72. percben Simon Davies öngólja végleg megpecsételte a fővárosiak sorsát. Ezen a napon nemhogy háromszor, de egyszer sem tudott betalálni a hazai csapat.(nso.hu)
Videok(Maggot) ::
http://rapidshare.com/files/96262208/CR7_lovely_Rabona.avi Ronaldo Rabona
http://www.mediafire.com/?9ezmxuy3emh 0-1 Hargreves
http://www.mediafire.com/?jdixwym0u1z 0-2 Park
http://www.mediafire.com/?gmjymd4tbpg 0-3 Davies
Ajánlott bejegyzések:
A bejegyzés trackback címe:
Kommentek:
A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.
16keane 2008.03.01. 21:43:10
16keane 2008.03.01. 21:53:52
www.timesonline.co.uk/tol/sport/football/article3463358.ece
Maggot 2008.03.01. 23:30:55
Mikor Edvin Van Der Sar-t írnak tépem már a fejem