Több mint fél évvel ezelőtt röppent fel a hír, hogy Varga Roland a Manchester Unitedhez szerződik. Akkor a menedzselését intéző iroda egyik vezetője cáfolta az értesülést, de elmondta, hogy több más klubbal valóban kapcsolatban állnak. Rolandot akkoriban Cristiano Ronaldóhoz hasonlította a nemzetközi sajtó, szakemberek szerint az a hasonlóság bennük, hogy a fiatal magyar futballista is igen gyors, erős, jó felépítésű és rendkívül gólerős. - Óbudaisport.hu
2008.02.02. 11:04 koska
A Bresciahoz került a magyar Cristiano Ronaldo
Varga Roland, az MTK 17 éves csatára az olasz másodosztályú Brescia csapatához szerződött. A tehetséges futballistával korábban is foglalkozott honlapunk, sőt, a nemzetközi sajtó is: közel fél éve ugyanis az a hír látott napvilágot, hogy a Manchester United igazolja le.
Több mint fél évvel ezelőtt röppent fel a hír, hogy Varga Roland a Manchester Unitedhez szerződik. Akkor a menedzselését intéző iroda egyik vezetője cáfolta az értesülést, de elmondta, hogy több más klubbal valóban kapcsolatban állnak. Rolandot akkoriban Cristiano Ronaldóhoz hasonlította a nemzetközi sajtó, szakemberek szerint az a hasonlóság bennük, hogy a fiatal magyar futballista is igen gyors, erős, jó felépítésű és rendkívül gólerős. - Óbudaisport.hu
Több mint fél évvel ezelőtt röppent fel a hír, hogy Varga Roland a Manchester Unitedhez szerződik. Akkor a menedzselését intéző iroda egyik vezetője cáfolta az értesülést, de elmondta, hogy több más klubbal valóban kapcsolatban állnak. Rolandot akkoriban Cristiano Ronaldóhoz hasonlította a nemzetközi sajtó, szakemberek szerint az a hasonlóság bennük, hogy a fiatal magyar futballista is igen gyors, erős, jó felépítésű és rendkívül gólerős. - Óbudaisport.hu
Ajánlott bejegyzések:
A bejegyzés trackback címe:
Kommentek:
A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.
koska · http://www.united.blog.hu 2008.02.02. 12:12:16
Tomy_ 2008.02.02. 12:19:54
koska · http://www.united.blog.hu 2008.02.02. 12:25:58
Tomy_ 2008.02.02. 13:10:54
koska · http://www.united.blog.hu 2008.02.02. 13:18:09
roli 2008.03.10. 20:26:58